A riporter

Vásárhelyi Dávid

Vásárhelyi Dávid

Álljunk meg egy Megállóra!

2015. augusztus 22. - Hirborze

Nemrég vendég műsorvezető voltam a Vivatv-n. Nagy lehetőség volt ez számomra, hiszen egy héten keresztül egy országos nézettségű csatorna, Hőálló Megálló című műsorában szerepelhettem. Egész nyáron hétről-hétre fiatalok egymást váltva tűntek fel a képernyőn Iszak Eszti és Miskovits Marci mellett. Az egyik ilyen kiválasztott voltam én is. Esztivel és Marcival korábban már forgattam a Hír7 kapcsán, így őket valamennyire már ismertem. A forgatás a Velencei-tónál, az EFOTT fesztiválon zajlott, ahol még azelőtt soha nem jártam. A többi fesztiválhoz képest sokkal kisebb, de hangulatosabb. Dél körül kezdtünk neki a munkának és egészen hatig dolgoztunk. Aznap éppen 40 fok volt, sehol egy talpalatnyi árnyék, de a melegtől eltekintve nagyon jó hangulatban telt a nap. 

20150808_223930-picsay.jpg

A velem forgatott részekhez Esztit kaptam partnernek, aki különböző feladatokkal bízott meg, természetesen kamera előtt kellett végre hajtanom őket. Az első "mission"-nél lányokat kerestem és vettem rá, hogy cikis táncmozdulatokat mutassanak be. Korábbi forgatási tapasztalataimból tudom, hogy nehéz bárkit is bármire rávenni, ha azt egy egész stáb figyeli.Végül találtam három vállalkozó kedvű lányt, akik izgultak ugyan, de végrehajtották a rájuk bízott feladatot. Egy jelenet felvétele sokszor 20 percig is eltartott, míg a képernyőn a nézők mindössze két percet láthattak belőle. Összesen három feladatot és két beszélgetést rögzítettek velem. 

Ezután három fiút kellett rávennem, hogy durrantsák be az izmukat és Pumped Gabo után szabadon tartsanak egy rögtönzött bemelegítést a kamera előtt, végül pedig egy társaságot találni, akik velem egy őrült selfiet csinálnak. Természetesen mindkét feladatot sikeresen teljesítettem és közben még jól is éreztem magam. Nagyon köszönöm a csatornának a lehetőséget és persze a stábnak, akik az első perctől kezdve mindenben segítségemre voltak. A felvételek a terveim szerint hamarosan felkerülnek a hivatalos Facebook oldalamra, ahol meg tudjátok majd nézni.

A nyáron egy héten keresztül vendégeskedtem a VIVA TV Hőálló Megálló című műsorában. Felvétel: Viacom International Media Networks

Szerző: Vásárhelyi Dávid2015. november 27.

A bejegyzés trackback címe:

https://vasarhelyidavid.blog.hu/api/trackback/id/tr717684644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása