A riporter

Vásárhelyi Dávid

Vásárhelyi Dávid

Játéknak tűnik mégis nagy a tét

2015. március 09. - Hirborze

Immár hetedik szériáját zárta az RTL Klub valóságshowja a Valóvilág, a műsor, melyet egy ország szidott több mint száz napon keresztül, és melynek szereplőire több százezren kattintottak az interneten. A hetedik évad is bővelkedett meglepetésekben és kitermelt néhány celebet is. Másképp tekintettem erre a szériára, mint az előzőkre, hiszen most nem otthon a fotelből követtem az eseményeket, hanem személyesen a stúdióból. A hatodik évadhoz hasonlóan az összefoglalókat greenbox-ban rögzítették, a párbajokat és a finálét viszont a megszokott díszletben vették fel. 

dscf0372.JPG
A sajtó munkatársainak, így hát nekem is csak a párbajokon volt feladatom, amikor a kiesett játékosokkal lehetett interjúzni, így minden második vasárnapom munkával telt. A műsor sajtósa Dobsi Adrienn volt, akivel én korábban nem dolgoztam együtt, nagyon szimpatikus és segítőkész embernek ismertem meg. Folyamatosan segítette a munkámat, egy pillanat alatt odavarázsolta a mikrofonom elé az aktuális interjúalanyt. A két műsorvezetőről még nem emlékeztem meg, Lilu és Bence már egy összeszokott páros, félszavakból megértik egymást, tehát a legjobb választásnak bizonyult a show-hoz. Ráadásul Lilu neve már összeforrt a VV-vel, hiszen a harmadik évad óta tagja a stábnak.

Ahhoz, hogy ne sablonos kérdéseket tegyek fel a villalakóknak nekem is követnem kellett a szériát. Voltak kedvenc karaktereim és akadtak unszimpatikus emberek is. Szerintem erről az évadról mindenképpen elmondható, hogy színes társaságot sikerült összeválogatni, magamutogató, vicces és szürke karaktereket egyaránt.

lilu_es_bence_15.JPG

Interjúra minden adást követően a Belevalóvilág után volt lehetőség. Az első áldozatom a kiesők közül, VV Zsuzsa volt, aki ugyan végig erős karakternek számított a játékban, mégis könnyek jelentek meg a szemében mikor kérdeztem. Ilyenkor akit igazából nem is ismer az ember, azt is megsajnálja, hiszen többségüknek vágya a szereplés és álma a médiában való elhelyezkedés. Ők is pontosan tudják, hogy minél kevesebb időt töltenek a műsorban, annál nehezebb a későbbiekben boldogulni ebben a szakmában. Persze ez sem garancia a sztárságra, hiszen ha több mint száz napot töltesz a villában és nem csinálsz semmit, csak élsz mint marci a hevesen, az sem túl jó taktika a sikerhez.  

Nehéz kérdés, hogy mivel lehet megnyerni egy ilyen játékot, hogy utána tükörbe tudjon nézni az ember és elmondhassa magáról, hogy normális tudott maradni. Ahogy telnek múlnak az évek egyre nagyobb a nézők ingerküszöbe, többet és többet szeretnének, ha valaki nem alázza meg magát ország világ előtt az unalmas és szürke, azaz nem csinál semmit. Aki pedig bevállalósabb és mindent megtesz a nézők szórakoztatásáért azt később elítélik, ami vicces és szórakoztató volt a villában, az idekint ciki és szánalmas. A szakmában mindenki lenézi a szereplőket és kényszerből foglalkoznak velük, mert hihetetlen nézettségi számokat produkálnak. Egy-egy évad után maximum öt ember marad, akikről a későbbiekben is hallhatunk, akiknek valamennyire sikerül érvényesülni, de ők is nehezen birkóznak meg műsor negatív hozadékával.

img_20150301_235557.jpg

 

Fotók: Vásárhelyi Dávid 

  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vasarhelyidavid.blog.hu/api/trackback/id/tr157244709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása