A riporter

Vásárhelyi Dávid

Vásárhelyi Dávid

Mindenkinek sikerülhet

2015. január 17. - Hirborze

Két éve pontosan december 18-án egy örömhír érkezett a postafiókomba. A levél feladója a La femme magazin volt, a tárgya pedig az 50 tehetséges magyar fiatal elnevezésű program.

„Gratulálunk! Ön egyike a legígéretesebbnek ítélt ötven tehetségnek, akik mentoráltként részt vehetnek a tudomány, a kultúra, a gazdaság meghatározó személyiségeinek aktív szerepvállalásával megvalósuló mentorprogramban. Emellett díjazottként bemutatásra kerülnek, a La femme különszámában!” – állt a levélben, amit többször is el kellett olvasnom, hogy elhiggyem tényleg sikerült, bent vagyok az ötvenben.

 Aki nem ismerné a kezdeményezést annak gyorsan összefoglalnám pár gondolatban. A La femme magazin 2012-ben indította útjára az 50 tehetséges magyar fiatal elnevezésű programot. Nem titkolt céljuk volt, hogy felhívják a figyelmet a kivételesen tehetséges fiatalokra. Persze nem egyszerűen csak ismertté akarták őket tenni, hanem személyes fejlődésüket hat hónapos, egyénre szabott mentorprogrammal segítették, tehát minden mentorált kapott egy mentort maga mellé.

img_20141213_131158.jpg

Számos kérdés merült fel bennem: vajon milyen lesz ez a program? Mit kell majd csinálni? Ki lesz a mentorom? A szakembereket látván elsőre Kotroczó Róbertre gondoltam, aki az RTL Klub hírigazgatója. Aztán érkezett egy újabb levél, melyből kiderült Al Ghaoui Hesnával dolgozhatok majd együtt.

Sok mindent akkor még nem tudtam Hesnáról, de tisztában voltam vele, hogy az M1-en saját műsora van, és mindenki haditudósítónak hívja. Vártam az első találkozóra, meg akartam ismerni.

Munkája miatt elég kevés szabadideje van, mégis szakított rám időt. Néhány hónappal az első levél megérkezése után találkozót beszéltünk meg, egy pesti kávézóban futottunk össze, és egy másfél órás laza beszélgetés vette kezdetét. Ő is mesélt, én is meséltem és rögtön az elején, egy hullámhosszon voltunk. A beszélgetés végén dedikálta nekem a könyvét, amit mindenkinek szívből ajánlok. Már akkor vártam a legközelebbi találkozót, amire nem kellett sokat várni.

Nagyon sokat kaptam ettől a programtól, megismertem egy fantasztikus embert, aki nagyon sokat adott nekem, mind szakmailag, mind lelkileg és akivel a mai napig tartom a kapcsolatot.

Már lehet jelentkezni a második évadra, hiszen újra keresik az ország 50 legtehetségesebb fiatalját. Ne habozz, ha tehetséges vagy valamiben, azonnal küldd el jelentkezésedet, bízz magadban, mert mindenkinek sikerülhet…

A bejegyzés trackback címe:

https://vasarhelyidavid.blog.hu/api/trackback/id/tr857082117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása